Fáradt,
meleg, nyári reggel. Az emberek arcáról sütő búskomorság, életuntság és
kedvtelenség szinte tapintható a levegőben. Pedig, ha csak egy kicsi időre is
kilépnének saját, borongós gondolataik közül, előttük is feltárulna az a
csodálatos, mozgalmas, apró képkockákból álló, bonyolult és megunhatatlan
festmény, ami maga Budapest. Felfedezhetnék az aprócska, csillogó köveket a
Hungária körút, egyébként borzalmas, komor házának falában, melyektől az egész
épület ragyog, mint egy mesebeli tündérpalota. Feltűnhetne nekik az a különösen
szép, mosolygó fénysugár, ami még a legrondább, legszürkébb járdát is királyi
fénybe vonja.
Mosolyoghatnának
az apró, hétköznapi csodákon…
De
nem mosolyognak. Olyanok, mint a rideg, sötét sikátorok. Vakok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése